Volvo PV 654 a göteborgi Volvo-múzeumban.

"Adott az angyal-Volvo, másik összetevő a hatvanas évek sportkombi-mániája, kutyuljuk össze, hátha valami jó sül ki belőle!" - gondolta a Volvo valamelyik fejese a hetvenes évek beköszöntekor. Kisült, de nem jó, mondhatták akkoriban; mire a P 1800 ES elkezdett hűlni a tepsiben, a többiek már böfögtek és a szájuk szélét törölgették.

Utólag azonban sokminden változik, az emlékezet gyarló jószág, a kutya se kiváncsi arra, hogy a svédek lecsúsztak egy jövedelmező üzletről; mindenki csak azt látja, amit látni akar. Az én lelki szemeim előtt egy vadítóan szép kis autó lebeg üvegből készült csomagtérajtóval, sportos eleganciát sugározva, és mondjuk fekete fényezéssel. Annak ellenére, vagy inkább épp azért, mert csak két évig gyártották ('71-'73) sikertelensége miatt, ma minden még működő darab gyűjtőknél lelhető fel, alig pár darabot lehet találni a mobile.de-n. És persze horror áron. Míg egy P 1800 már két-három millió magyar forintért megvehető, addig egy ES variánsért jó esetben csak a dupláját kell leszurkolni.

Az 1985-ös genfi autókiállítás egyik újdonsága volt a Volvo 480, ami a cég legelső fronthajtású autója volt, és enyhén szólva megosztotta a látogatókat, illetve a Volvo-híveket. A konzervatív stílushoz szokott vásárlókat hidegzuhanyként érte a hátsókerék-hajtás eltűnése, és mindehhez egy bukólámpás-japános-csapottsegges formaterv; csak kevesen vették észre, hogy az autó csomagterét a tizenöt évvel korábbi sport-kompakt-kombi után szabadon szintén egy üveglappal lehet elzárni a külvilágtól.

Mint a P 1800 ES, az utód is hasonlatos a jó borhoz: frissen nem az igazi, tizenöt év elteltével azonban rajongói vannak, ha valahol feltűnik egy karbantartott példány, körégyűlnek az emberek, és "ízlelgetik". Mit se tudhatnak a legendás megbízhatatlanságról, az iszonyatos szervízszámlákról, a kínlódva beszerzett alkatrészekről.

Mindezek után a Volvo (Ford) 2006-ban a világ elé tárta elképzelését arról, hogy milyen lenne a P 1800 ES manapság. Üvegezett popó, kompakt méretek, izmos kis test, divatos formák, satöbbi. Lesajnálónak tűnhet, amit írok, de tetszik a kicsike; modern formában, stílusosan, volvósan (!) adja vissza az ES-fílinget annak ellenére, hogy tulajdonképpen egy Ford Focus. Hümmögve, de azért kéne ez is; főleg, ha tisztességes üvegsegg-gyűjteményt szeretnék összeállítani.

Ezek után kiváncsi leszek az utódra. Ha lesz.
Kívánom, hogy legyen... :)

Az ötvenes évek elején-közepén a II. világháború már csak egy halványuló emlék volt, a gazdaság fellendülőben és a Volvo az USA felé kacsintgatott.

Legalábbis próbálkozott, na.

A Philip-projekt egyetlen "emléke" az Amazon motorterébe szánt V8-as aggregát lett volna két és fél literes lökettérfogattal, de pénz hiányában egy 1,6-os került bele, amit a PV444 motorjából alakítottak ki. '56-ban bemutatták, '57-ben már gyártani is kezdték, '59-ben pedig bevezették a hárompontos biztonságiövet, mint szériafelszerelést. Kb. innen datálódik a Volvo "biztonságosautó"-nimbusza. Tény: ők találták ki, hogy a biztonságiöv meg a biztonsági kormányoszlop jó dolog, meg még egy rakás ilyesmit, amitől kevésbé halsz meg.

1961-ben jelent meg a palettán a szép új 1,8-as motor (a P1800-ból), a 12 voltos elektronika és az aszimmetrikus fényszórók, illetve kigördült a gyár kapuján az első kétajtós változat, egy évvel később pedig a kombi. '64-ben minden verzió kapott első tárcsaféket, a kombi pluszban fékszervót is, mindemellett módosult a hűtőmaszk és deréktámaszos "fotelekben" terpeszkedhetett, aki ezután vett Amazont.

'65-re eltűntek a kocsiból a zsírzópontok, '66-ban megjelent a 115 lóerős 123GT sportváltozat, '67-ben pedig minden modell megkapta a biztonsági volán-biztonsági kormányoszlop kombót, és ebben az évben leállt a négyajtós gyártása.
A P120-as 1970-ig készült, összesen 667323 darab került forgalomba, és ebből az egész korrekt darabszámból egyszer úgyis az enyém lesz egy! :)

Köszönettel tartozom Csikós Zsoltnak, remekbeszabott cikke nélkül kénytelen lettem volna a posztomat wikiről összebogarászni.

"Köztudott", hogy a Volvo (és minden más autógyártó cég) legnagyobb piaca az USA. Mostanság divatos arrafelé az európai autó, mert stílusos, meg elegáns, meg különleges, és persze mert az Öreg Kontinensen gyártották, még ha nem is.

Nem mindig volt ez így; az amerikaiak nagy része hazafi meg minden, és inkább vesz hazait, mert az saját, és ők baromi büszkék az iparukra (is). A fecskefarkú böszme járgányok hazájában egy PV444 nevetségesnek hatna, nomeg a V8-as motor hiánya is nagy hiba egy amerikai autós szemében, így a Volvo-nak esélye se volt betörni a jenki piacra.

Így történhetett meg ez:

A neve Volvo Philip, ma úgy mondanánk, tanulmányautó, V8-as motort kapott, és ordít róla, hogy több amerikai nagyvasról lopkodták össze a formatervét, mint ahogy manapság a kínaiak teszik az európai márkákkal (és egyebekkel).

Hálistennek megmaradt a tanulmány szintjén, sosem került gyártásba, a programot törölték. Valakinek megjött az esze közben. :)

Más kérdés, hogy ezután vezették be az Amazont, és a jenkik vitték, mint a cukrot. Nem is értem, miért... ;)

Általában utálom az átépített veteránokat, kb. a szentséggyalázás szintjén van az ilyesmi nálam, különösen, ha olyan autóból készül, ami gyári állapotban bepárásítaná a szemüvegem, ha lenne. Ilyen a P1800 is; kezétlábát törném annak az őrültnek, aki nekiáll egy ilyen híres klasszikust szétflexelni. Úgy tűnik azonban, hogy vannak kivételek.

A tipikusan amerikai custom-stílus ezúttal minimális mértékben jelentkezik, azaz ritkaronda krómozott felniket szereltek az autóra. Ezt leszámítva olyan, mint egy facelift, vagy egy mostanság divatos retrojárgány.

Kéne. Nagyon.

További képek itt.

Flickr.com-os barangolgatásaim általában autókkal és szemeim jojózásával végződnek, ez a kép azonban eddig elkerülte a figyelmemet, pedig érdemes rá, és nem csak az enyémre. Alaphelyzet egy kevésbé mutatós 144-es jó szögből fotózva, majd egy HDR nevű eljárás/HDR nevű effekt/HDR nevű akármi ráeresztése után ezt kapjuk:

Elképesztóen hangulatos kép. Szerintem. Nagyobb méretben itt található, a készítőnek meg max respect.

Van nekem egy párom, akit - mint a nők kilencvenkilenc százalékát általában - szinte teljesen hidegen hagynak az autók, legyen az mezei akármi, vagy Rolls Royce Silver Ghost. Azonban szeret engem (a fene se érti, hogy miért), és tudja, hogy élek-halok a régi vasakért.

Így hát egy várbeli séta közben elcsattintotta a fényképezőgépét.

Kétszer is.

Persze nem tudta, mit fotóz, csak "régi kocsi".

Álmaim netovábbját kapta le nekem, és egy évig rejtegette előlem a számítógépén.

Minden férfinak ilyen nőt! :)

Kell egy ilyen póló... :D

Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem szokásom a használtautóponthun illetve a mobile.de-n kolbászolgatni és öreg szépségek képei felett hangosan sóhajtozni. Tele van a net eladó vén vasakkal, a tökéletesen restaurált csilivili szépségektől a rozsdatemetőkig. Pár hete fedeztem fel őt a magyar oldalon:

Működőképes, veteránkorú, ránézésre hiánytalan, ami meg esetleg hiányzik, azt könnyedén be lehet szerezni hozzá. A forgalomból ugyan kivonták ideiglenesen, de az újraaktiválás pofonegyszerű, már ha valaki igazán akarja a dolgot. És ami számomra a legmegdöbbentőbb: bagóért adja a tulaj.

Valaki mentse már meg szegény öreg gépet, nem azt a sorsot érdemli, amit ismerősömék bogara. (roncstelep)

Ja, itt megtekinthető a hirdetés és a többi kép.

Most jutottam el odáig, hogy ha már sajátom nem lehet, legalább valamilyen módon foglalkozzam a máséval...

Alaphelyzet: Nincs autóm. Ha a pénztárcámban nem növekszik a húszezresek száma drasztikusan, nem is lesz soha. Kénytelen vagyok a skandináv autóipar iránti rajongásomat valami más módszerrel levezetni. A Saab ugyan nem a szívem csücske, de ha már svéd, lesz néhány poszt a repülősökkel kapcsolatban is, illetve szándékomban áll egy Saab-fanatikus ismerősömet felkérni szerzőtársnak. Hátha...

Előrebocsájtom, hogy elsősorban veteránrajongó vagyok, vagyis az öregek lesznek túlsúlyban nálam. Ettől függetlenül ha újdonság jelenik meg a színen, esetleg találok valami érdekeset a közelmúlt féligfordjairól, azokkal is foglalkozom majd.