A PV60-as fejlesztését 1938-39-ben kezdte a Volvo; igen, akkor, amikor Európa nagy része épp azzal volt elfoglalva, hogy hogyan is kellene egymás torkának esni, de alaposan. Sajnos a gondolatokat tettek követték, így az 1940 februárjára kitűzött bemutató egy kicsit csúszott. 1946-ig.
 

Mindössze négy évig gyártották, de így is sikerült belőle eladni kicsivel több, mint háromezer darabot. Mivel a svédek leginkább az amerikai piacra koncentráltak, a kezdeti terveken szereplő autó kiköpött mása volt a harmincas évek Lincolnjainak. Később ez módosult annyiban, hogy a sorozatgyártmány leginkább egy '39-es Pontiacra hasonlított, már ami az orrát illeti. Emellett a hátsó lámpákat a Chevrolet-től "importálták".

A háromfokozatú, overdrive-os váltó szintén az államokból származott, ahogy a fék egyes alkatrészei is. 3,6 literes, 90 lóerős szíve kiforrott konstrukció volt. Azaz elavult, de a háború után örülni kellett, hogy egyáltalán van motorja. A futómű még megér egy misét: elöl független felfüggesztés, ami akkoriban hipermodern dolognak számított, hátul merevtengely, laprugó. Ennek ellenére kényelmes limuzin volt, a taxisok imádták.

A Volvo akkoriban még inkább a haszongépjárművekkel termelte a nagy profitot, így kézenfekvő, hogy a PV60-ból is készüljön kisteherautó. Ez lett a PV61. Műszaki alapjaiban megegyezett a limuzinnal, ahogy a kabin is onnan származott.

A hatvanassal párhuzamosan készült a 800-as nagy taxiszéria, illetve gyakorlatilag vele együtt kezdték a PV444 gyártását is; erről bővebben a következő bejegyzésben regélek.